Karrierváltás
Mindig nagy bátorságra vall, ha valaki felnőttként az eredeti, tanult szakmáját, hivatását, karrierjét felváltja egy másikkal. Akár kényszerből, akár a kínálkozó lehetőségeket kihasználva, tehát saját akartunkból döntünk a karrierváltás mellett, szinte biztosan felborítja az életünket. Fel kell adni megszokott mindennapjainkat vagy akár vissza is kell ülni az iskolapadba, bizonytalanná válhat egy időre a megélhetés és végső esetben az is kiderülhet, hogy rossz döntést hoztunk. De az is lehet, hogy pont erre a változásra vágytunk, teljesen azonosulni tudunk az új munkánkkal és sikeresebbek leszünk, mint korábban.
Sok nőnél a kisgyerekekkel való otthon töltött idő, a munkából való kiszakadás hozza meg azt a nézőpontváltást, aminek nem felel meg korábbi munkájuk, és új szakmát keresnek. Van, aki az életközépi változásokkal való megküzdés eredményeként dönt másik karrier mellett, és az is megtörténhet, hogy valakit külső körülmények kényszerítenek a változtatásra.
"A tartalmas, jó élet egyik legfontosabb titka, hogy nem szabad maradékot hagyni. Minden napot, minden élethelyzetet, minden életkori szakaszt a maga teljességében, maradékok nélkül kell végigélni." Popper Péter
Mikor és hogyan segíthetek?
Bármi is áll a háttérben, érdemes kihasználni és lehetőségként tekinteni erre a helyzetre, és végiggondolni az előttünk álló utakat, a kiindulóponttól egészen a célokig. A segítő beszélgetés során tisztázhatod magadban, hogy milyen motiváció áll a karrierváltás mögött, értékelheted, hogy megfelelőek-e a körülmények, és ha a váltás mellett döntesz, akkor min kell változtatnod ahhoz, hogy elindulhass egy újabb karrier felé.
Ha úgy érzed, hogy szeretnél segítséget a változáshoz, keress meg még ma!
Telefon: +36705308489
Email: info@csikosdora.hu