Csikós Dóra

Mediátor és mentálhigiénés szakember vagyok. Mindkét területen az a fontos számomra, hogy segítsek egy-egy nehéz témáról beszélni, a saját megoldásokhoz vezető utakat megtalálni. A mediációban a facilitatív irányzatot képviselem, ahol a felek valós érdekein alapuló megállapodására törekszünk, az elsődleges cél a párbeszéd elősegítése, a kommunikáció javítása. Családokkal elsősorban válás, kamasz és szülő(k) közötti viták, nehéz döntések kapcsán dolgozom együtt. A közösségi mediációt pedig egy négyfős csapat tagjaként végzem, elsősorban oktatási intézményekkel és for-profit szervezetekkel van tapasztalatunk. 

Mediátori praxisom mellett a Magyar Hospice Alapítvány Életvégi Tervezés programját vezetem. Itt családokat és szakembereket kapcsolok össze, segítek eligazodni és hiteles információkat találni az életvégi időszak érzelmileg megterhelő helyzeteiben. 

1998-ban a Külkereskedelmi Főiskolán szereztem nemzetközi kommunikáció szakos diplomát angol-német nyelvpárosítással, és 2014-ig marketingkommunikációs területen dolgoztam. 

2016-ban végeztem a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének két éves Mentálhigiénés és szervezetfejlesztő szakképzésén. 

A Semmelweis Egyetem három féléves Közösségi és családi mediációs szakképzésén 2022. elején diplomáztam, hogy mediátorként is segíthessem a konfliktushelyzetek megoldását. (Igazságügyi Minisztérium Közvetítői névjegyzék nyilvántartási szám: T/003305.)

Folyamatosan képzem magam segítő szakemberként.

Két kamasz gyermekem van, szabadidőmben szeretek olvasni, kirándulni és a barátaimmal, családommal kikapcsolódni.