Sokakban él az a kép, hogy aki segítséget kér, az gyenge. Ezért néha a végletekig halogatjuk, hogy kisebb-nagyobb, a lelki egyensúlyunkat is megbillentő bajaink, feladataink megoldásához segítséget kérjünk, és inkább egyedül küzdünk, összeszorított fogakkal, egészen a kimerülésig, kiborulásig. De miért is olyan nehéz segítséget kérni, sőt az önként felajánlott segítséget elfogadni?
A legtöbbször valóban azt gondoljuk, hogy gyengének látnak, ha nem tudunk egyedül megállni a lábunkon felnőtt létünkre, hiszen úgy tűnik, hogy rajtunk kívül mindenki megoldja önállóan a bajait. Aki talpra áll bármilyen nehézség ellenére is, az erős – gondoljuk jogosan, csakhogy sokszor rejtve marad előlünk, hogy ebben a talpraállásban volt-e segítsége az illetőnek, és ha volt is esetleg kisebbnek érezzük a segítők szerepét, mint magát a krízisből felállóét. Szeretjük a hősöket látni bennük, és a hősök mellett ritkán vesszük észre azokat, akikre támaszkodnak.
Sokszor azért döntünk úgy, hogy nem osztjuk meg másokkal a problémánkat, mert félünk az elutasítástól. Ha van ezzel kapcsolatban rossz tapasztalatunk, akkor ez komoly gátja lehet annak, hogy belevágjunk a segítségkérésbe. Bátortalannak és magányosnak érezhetjük magunkat. Ha biztosra akarunk menni, akkor megpróbálhatunk egy sorstársi segítő csoportba jelentkezni. Itt a hasonló traumát, krízist átéltek gyűlnek össze és segítenek egymásnak az előrelépéssel. Szinte biztosan megértésre és akár konkrét segítő társakra is találhatunk. A másik megoldás a hivatásos segítők megkeresése, egy jó segítő szakember ugyanis nem fog elutasítani még akkor sem, ha ő valamiért nem tud kliensként elvállalni minket. Ilyenkor másik szakembert vagy másik szakterületet ajánl fel, akivel aztán megbeszélhetjük problémánkat.
Az is visszatarthat minket, ha nem akarunk másokat terhelni bajainkkal. Ilyenkor akár még a hozzánk legközelebb állók elől is titkoljuk, mennyire nagy a baj belül. Ez fontos kapcsolataink rovására mehet, és éppen azokat veszíthetjük el, akik a legjobban tudnának segíteni, hiszen jól ismernek és szeretnek minket, és belőlük áll az elsődleges védőhálónk. Érdemes belegondolni abba, hogy mi vajon hogyan éreznénk magunkat, ha egy ilyen közeli szerettünk fordulna hozzánk gondjával. Még, ha áldozatot is kívánna az, hogy segítsünk neki a bajban, akkor is biztosan szívesen tennénk, nem is merülne fel, hogy mekkora terhet jelent, hiszen egy hajóban evezünk, csak az a fontos, hogy valahogyan túljussunk a nehézségen. Nyíljunk meg feléjük bátran.
Ha idegentől kell segítséget kérnünk, akkor akadályt jelenthet, hogy ki kell tapasztalnunk, hogy megbízhatunk-e az adott szakemberben, össze tudunk-e vele hangolódni, és még ahhoz is erőt kell gyűjteni, hogy újra előlről elmeséljünk mindent. Megbízható, hozzánk illő szakembert szinte biztosan tudnak ajánlani azok a szeretteink, akik jól ismernek minket, de segíthet benne a háziorvos vagy egy mentálhigiénés szakember is, aki egy beszélgetés után javaslatokat tud tenni a továbblépésre.
Vajon mi állhat annak a hátterében, ha ragaszkodunk hozzá, hogy egyedül küzdjünk meg gondjainkkal?
Merjünk lépni a saját érdekünkben
A koronavírus járvány legdurvább időszaka kiemelten bizonyította, hogy tudunk egymásra figyelni, tudunk segíteni a körülöttünk élőknek, sőt kifejezetten szívesen teszünk meg kisebb-nagyobb szívességeket akár idegenek számára is. Szeretjük hasznosnak érezni magunkat, és ha mi kerülünk bajba, akkor meríthetünk ebből a tapasztalásból, hiszen mások is szívesen fordulnak felénk, főleg, ha tudunk célzottan, nyíltan segítséget kérni.
A problémákkal, krízisekkel való sikeres megküzdés összetett folyamat, és ennek egy fontos része annak az elfogadása, hogy egyedül nem megy, hogy muszáj megosztani valakivel a fájdalmat, megkérni valakit, hogy húzzon ki a bajból.
Néhány tipp a segítségkéréshez:
- bízzunk a megérzéseinkben azzal kapcsolatban, hogy kihez fordulunk. Van, hogy könnyebb olyan személlyel beszélni, aki nem áll hozzánk olyan közel, csak valamiért bizalmat érzünk iránta pl. egy tanár vagy kolléga, akire felnézünk.
- ha nem esik jól beszélni a problémánkról vagy nem tudjuk hogyan kezdjünk bele, akkor írjunk üzenetet, levelet.
- nem kell rögtön tudnunk, hogy milyen megoldást keresünk, elég ha meg tudjuk osztani érzéseinket, félelmeinket, bízzuk segítőnkre a továbbiakat.
- legyünk kitartóak. Bár egy krízis leszívja az energiáinkat, mégis a segítségkérést ne adjuk fel az első sikertelen próbálkozás után. Próbáljuk elhinni, hogy nem lesz mindig ilyen rossz, ehhez viszont nekünk kell megtenni az első lépést.
