Egyre többször kerülünk szembe a hírek és a közösségi média felületein a krízis kifejezéssel, mivel az elmúlt két év járványhelyzetei és az utóbbi két hétben a szomszéd országban zajló háború hatásai mindannyiunk hétköznapjait a feje tetejére fordították. De mi is az a krízis?  Van különbség az egyént és egy nagyobb közösséget érintő krízis között?  És mit tehetünk, ha úgy érezzük, hogy összecsapnak felettünk a hullámok?

A krízis alapvetően minden ember normális személyiségfejlődésének része, ahogy növekedünk, idősödünk úgy kerülünk szembe újabb életfeladatokkal. A serdülőkor krízise például valódi identitásunk megtalálása, a saját és a társadalmi elvárások tükrében. Aztán előfordulnak olyan véletlenszerű, külső körülmény által okozott események is, amelyek felborítják életünket, mint például egy közeli hozzátartozó betegsége vagy halála, a munkahely elvesztése, de ide tartozik a válás is. Ezekben a helyzetekben akkor tudunk talpon maradni, ha van egy támogató közeg, ami segít a belső erőforrásokat feltölteni. Ezek a krízisek az egyént vagy a szűkebb családot érintik, nekik kell megtanulniuk az új élethelyzetben, de stabil társadalmi környezetben továbbra is örömteli életet élni. 

De mi történik akkor, ha a tágabb környezetet, az egész országot vagy akár az egész világot érintő történelmi jelentőségű krízisek (is) zajlanak életünkben, mint amilyen a covid19 világjárvány és az ukrajnai háború? Több szempontból is nehezebb egy ilyen krízissel megküzdeni, mert nem biztos, hogy van korábbi jó tapasztalatunk a helytállásról és nehéz érzelmileg magabiztos, a helyzettől független támogatót találni. Ráadásul nemcsak szűk környezetünk, hanem az egész világ bizonytalansággal telik meg. Biztonságérzetünk elvesztése nagyfokú szorongást idézhet elő, amint azt a járvány két éve alatt tapasztalhattuk is. Sokan megtanultak együtt élni az állandó feszültséggel, és vissza tudták nyerni biztonságérzetük egy részét, elfogadva, hogy vannak az életben dolgok, amikre nincsen ráhatásuk, és vannak dolgok, amiket viszont igenis megtehetnek a járvány kártékony hatásai ellen. A pár hete a szomszéd országban kitört háború újabb kihívás elé állított mindannyiunkat, ezúttal egy még intenzívebb és átfogóbb rombolás valóságával. A veszteségeket, a menekülést nem csak a hírekben, hanem élőben is érzékelhetjük, egy megnyugtató hírre rögtön jut egy kétségbeejtő is. 

Mit tehetünk ilyenkor?

Amellett, hogy teljesen jogos a kétségbeesés ilyen nehéz helyzetekben, mégis meg kell próbálnunk a fejünket a hullámok felett tartani és megkeresni azokat a megoldásokat, amik saját magunk számára élhetővé teszik ezt a szétesett világot. Az egyéni utak kialakításához stabil fogódzót adhat néhány általános érvényű tanács: 

  • Kevesebb hírt olvassunk, nézzünk – számunkra megbízhatónak tartott forrásokból és azokból is naponta csak néhányszor, illetve rövid időre szorítkozva tájékozódjunk, ne merüljünk bele a találgatásokkal teli, drámai videófelvételeket tartalmazó, és ezért a szorongást fokozó cikkekbe. 
  • Válasszuk külön, hogy mi az, amit kontrollálni tudunk és mi az, amire nincs ráhatásunk – kontrollálható dolog lehet például az, hogy valamilyen módon segítséget nyújtunk a rászorulóknak vagy többet sportolunk, hogy levezessük a sok feszültséget, illetve ha minél inkább megtartjuk a megszokott rendszert életünkben. 
  • Írjunk naplót – a naplóírás vagy rendszeres beszélgetés segíthet abban, hogy felszínre kerüljenek és megfogalmazódjanak az érzéseink, gondolataink. Ez azért fontos, mert így nem tudnak alattomosan felgyűlni, nyomasztani és más módokon kitörni, valamint szavakba öntve struktúrát kapnak az érzések, így könnyebb lesz feldolgozni, elfogadni, megérteni őket. 

"Az egész világ bizonytalansággal telik meg. Biztonságérzetünk elvesztése nagyfokú szorongást idézhet elő, amint azt a járvány két éve alatt már jócskán tapasztalhattuk is."

  • Ápoljuk kapcsolatainkat – családtagjaink és barátaink támaszt nyújtanak, a közös programok feltöltenek és lehetőség nyílik arra, hogy problémáinkat közösen oldjuk meg. Ugyan a hírek olvasgatása például növeli a feszültséget, de megbeszélésük a számunkra fontos társakkal hasznos lehet, helyükre kerülnek az információmorzsák, reálisabb képet kaphatunk a történésekről. 
  • Vegyük észre az apró örömöket – akár a naplóírásba illesztve, akár a vacsoránál, de sorra vehetjük azokat az élményeket, amelyek aznap örömet okoztak, így nem csak a negatív gondolatok kapnak helyet a nap zárásaként, és látjuk, hogy még a legnehezebb időkben is van miért hálásnak lennünk.  
  • Kérjünk segítséget – ha úgy érezzük, hogy összecsapnak a hullámok a fejünk felett, keressünk magunknak olyan szakembert, aki megfelelő lelki támogatást tud nyújtani. Ez a szakember lehet tanácsadást vagy terápiát nyújtó pszichológus vagy pszichiáter szakorvos, de akár mentálhigiénés szakember, pap vagy lelkipásztor is. Vészhelyzetben telefonos lelkisegélyszolgálatot is megkereshetünk, a hazai ingyenes szolgáltatás a 116-123 számon érhető el.